Bevásárlókosár

A kosár üres
Összes : 0,00 Ft
Az Ön kosara üres

Az utolsó esély - 1. rész - 2011.05.03

Hogyan viselkednek az emberek amikor szembekerülnek a halál közelségével. Pál apostolnak – aki a hagyomány szerint Rómában szenvedett mártírhalált –utolsó, kivégzése előtti képzeletbeli éjszakájához kalauzol el minket ez a színdarab. Pál apostol mellé egy szintén kivégzésre váró szökött rabszolgát zárnak ezen az estén. Kettejük beszélgetéséből válnak nyilvánvalóvá azok a meghatározó különbségek amelyek hívők és nem hívők között csak a legélesebb élethelyzetekben kerülhetnek terítékre. Élet és halál, igazság és hazugság, őszinteség és öncsalás egy olyan élethelyzetben amikor mindenkiről minden álarc lehull.

Az utolsó esély - 1. rész

Helyszín: Börtönbelső I.sz. Róma asztal, szék, leveses tál, tekercsek, toll, tinta az asztalon
Fény fel, csend. Pál ül az asztalnál, öreg, kopaszodó, ősz
Szöveg magnóról: Fil. 1.12-13 (Tudtotokra akarom pedig adni, atyámfiai, hogy az én dolgaim inkább előmenetelére lőnek az evangéliumnak; Annyira, hogy a Krisztusban híressé lett az én fogságom a testőrség egész házában és minden mások előtt)
Feláll, járkál, imádkozik vagy ültő helyében halkan elkezd énekelni, szemében semmi megszállottság. Tekintete tiszta, egészséges. Egyre hangosabban énekel, nyelveken. Fokozódó tempó, láthatólag belelendül. Egyszercsak kinyílik a hatalmas vasajtó. Pál abbahagyja az éneklést.



Őr:

Látom, megbolondultál. Mit ordítasz ezen az érthetetlen nyelven? Zsidó vagy, nem? Különben is mindjárt éjfél, a társaid aludni szeretnének.

(Belök egy másik rabot és odaszól neki) Te pedig, bitang, lódulj befelé! Készülj a holnapi találkádra! Ha, ha, ha , jó kis társaság lesz, egy szökött rabszolga és egy vallásos őrült.

Spartus beesik, lassan körülnéz, meglátja Pált, aki becsukott szemmel ül az asztalnál.

Spartus:

Mint a fű,
mint a fű virága, ha szél fuvall reá.
Olyanok álmaink, s vágyaink.
Ó, boldog képzelet,
mely mikor szárnyrakapsz,
viszel gáttalan felfelé.
Felhő, köd s homály nem állja utad semmi sem.
Áttörsz, áttörsz te mindenen,
mit gátként tesznek eléd.
Csak egyet, egyet nem szenvedhetek:
ősellenség, ki ólomsúlyként ránt a földre vissza már: gyűlölt realitás.
Drága illúziók kegyetlen ellensége,
mely szilárd vagy mint a penge,
s álmaim nyílhegyként fúrod át.
Te TÉNY!
Hogy menekültem előled egész életemben,
ős ellenségem: TÉNY,
hát utolértél végre,
s most szembenézek veled.
Nos, hát találkozunk végre...
Miért nézel olyan metszőn, szigorún?
Lazíts!
Ne légy már olyan merev!
Igazság! Hát nem engedsz egy tapottatnyit sem?!
Csak egy kis illúziót,
csak egy kis öncsalást.
Nem, nem!
Csak állsz némán és figyelsz.
Te! Szigorú vagy és kegyetlen.
Mint egy börtönőr. Vagy egy rossz smasszer.
Te TÉNY! Neked van igazad. Te tudod.
De miért e kín, hogy szembenézzek veled?
Nem múlhattam volna el úgy,
hogy sohasem tudom meg, valójában ki vagyok?
Szigorú vagy és állsz mozdulatlan.
Hogyan vidámítsalak fel,
hogyan leheljek beléd életet?
Vagy tán azért állsz mozdulatlan,
hogy távol tartsd magadtól a belőlem áradó halált?
Igazság!
Most, hogy látlak, tudom csak,
Előled menekültem egész életemben,
menekültem, míg volt előttem út.
De most, hogy utam véget ért
s előttem kínzón áll e tény:
visszafordulok Hozzád.
Nos, hát végre találkoztunk!
Mindig nyomomban voltál, s bár utol sosem értél.
Végül úgy tűnik,
te győzöl s én alulmaradok.
Tetszik nekem méltóságod!
Mögöttem voltál, s nem értél utol,
mert tudtad, mi vár itt rám,
s hogy e mélység előtt visszanézek rád.
Ugye, tudtad? Érzem én. Tudtad, de nem szóltál.
Drága TÉNY!
HA, ha! Tapintatos voltál. Igen tapintatos.
''Hadd menjen a feje után, majd rájön magától is.''
S most, e hosszú út után,
s oly út előtt, hol nem tudom, mi vár rám:
Szembenézek veled!
TÉNY. Igazság.
Mert bár tudom,
a történelem dicsőre festi alakom és engem példaként emel;
én tudom, mi mozgatta tettemet,
s ha szembe nézek veled, áldott lelkiismeret,
érzem, egyből könnyebb leszel.

/észreveszi Pált/ Nos, drága öregúr,
te könnyű élet boldog áldozata.
Mi lelt?
Tán tyúkot loptál, s azért zártak be?
Ne búsulj! Néhány évet kibírsz.
S ha nem, lassan vár itt az elmúlás,
tán észre sem veszed, mikor átléped a halál kapuját.
Boldog öreg. Bármilyen volt is életed,
látom arcodon naiv és szent, tiszta tekinteted.
Az valami tévedés, hogy te itt lehetsz.
Hisz látom, a Sors jó volt hozzád,
s minden, mi harc, tőled távol állt.
Tudod, mi a hideg, s mi az éhség, fájdalom?
Nem. Előkelő polgárok, s rakoncátlan úrifiak jámbor oktatója.
Ha, ha, ha. Hát persze, hisz tudod
(gúnyosan). A harc az nem más, mint hős matematikát
engedetlen nebulók fejébe törni át.
Miért vagy itt?
Csak nem elragadtattad magad, s pálcád,
mellyel gazdag s ostoba polgár
még ostobább fiának hátára sújtottál.
Ó, hát elragadtattad magad,
s most dicső harcod kovászát emészted.

(Magnó):

Ó, Spartus:miért vagy kegyetlen ez öreggel, mi az, mi rajta irritál. iróniád alaptalan, s leplezett gőgöt takar.
Miért bántod? A Sors jó volt őhozzá.
Ezért vagy te több? Mert életed harcból állt?
Ki tudja, ha te ő lettél volna és ő te,
talán jobban helytállt volna élete során.
Igen! Ez mindig is probléma volt veled. Emlékszel?
Saját igazságod kérted számon másokon,
s aki nem felelt meg neked,
mint az igazság ellenségére emelted fel kezed.
Mi ez, ha nem gőg, Spartacus? te az igazság bajnoka:
büszkeséged védted igazság helyett.
Igazság ez? Persze! Önigazság.
/hangosan/ Bocsáss meg, öreg.
Mit mondtam, fájdalom volt.
Hisz mit tehetnénk mást, mit sorsunk ránk kimért.
S te talán odaadóbban s hűségebben szolgáltad ügyed,
mint én magamért,
s nagyobb áldozatod, mit hitedért hoztál, mint az ár,
mit meggyőződésemért fizetek... Miért nem szólsz?

Pál:

Mert szól hozzád a lelkiismeret.

Folytatjuk...