Az utolsó esély - 2. rész - 2011.05.10
|
Pál: |
Mert szól hozzád a lelkiismeret. |
|
Spartus: |
Látom, bölcs vagy valóban, s emberismerő. De én, vajon mennyire találtam el jól, mit elébb rólad állítottam. Mondd! Ugye, jól látom?! Bölcs vagy s ifjak oktatója? |
|
Pál: |
Bolond vagyok, hogy bölccsé lehessek. S hogy ifjak oktatója? Igaz, mivel Isten előtt minden teremtmény ifjú s csupán gyerek, ki pálcát s vigasztalást érdemel aszerint, amit cselekedett. |
| Spartus: | Ha Isten ilyen, jó sorom nem lehet... |
| Pál: | (közbevág) Hacsak ki nem öntöd Előtte lelkedet. |
| Spartus: | Na ne! Úgy gondolod, megértené? Hisz én oly kicsiny vagyok. Nem, ezt nem hiszem. Bármely Istenről is szólsz, sokkal több Ő annál, hogysem lelkem terheit lábaihoz vigyem. Belátom, büszkeségem sok bajt okozott, de ilyen gőgössé mégsem válhatok, hogy azt gondoljam: Ő arra vár, hogy vállaira vegye szívem bánatát. Nem. Ily vakmerőség tőlem távol legyen. Inkább magam vívódom súlyos terhemen. |
| Pál: | Veled egyetértek. Hiszen Isten oly hatalmas. A magasság lakhelye s e föld csupán zsámolya, de közel van hozzánk, s szívünket vizsgálja. Mindenható Ő s mindenütt jelenlévő. |
| Spartus: | Hát persze, s tán e cella a vár, hol ma este pihenni száll meg. Ó, bocsáss meg, barátom. Cinikus kritikám a másik nagy hibám. De kérlek folytasd, Istenről szavadat. Talán valami újat mondanál. Bevallom, számomra fárasztó a vallás. Harcaim során imádtam talán mindegyiket, de sorsomon látod: egyik sem segített. S ha vannak ott fent egyáltalán, életem számukra porszem talpuk nyomán. S ha tudnak bármit is, sorsom számukra homokszemnyi kavics. |
| Pál: | Az Isten, melyikről én beszélek, felette áll azokon, akikről őseid áhítattal beszéltek. S tán több százról hallottál s tiszteltél némelyet, kiről én beszélek, te nevét nem ismerheted. Ha ugyan Őt tiszteled és Hozzá intézed szózatod. Válasza lerontja szívbéli oltárod, melyen másoknak nagy hangon áldozál. S bár azt tanultad, tiszteld mindegyiket, nehogy valamelyiket megharagítsd. Én azt mondom, dobd el magadtól hitvány tisztüket, s fordulj ahhoz, ki felettük való. Vele légy jóba, s Őt keresd felettébb. |
| Spartus: | Ki az, kiről ily hévvel beszéltél? S szemed csillog, mint hős szerelmesé, mikor ajkadra veszed. Mely Isten az, melyről szolgája, ha szól, a lelkesedéstől szíve tűzbe forr. Az gyanúm, ha tiszted ily heves, magyarázat csupán az lehet: Őistenségét személyesen ismered. |
Folytatjuk...