Bevásárlókosár

A kosár üres
Összes : 0,00 Ft
Az Ön kosara üres

Az utolsó esély - 3. rész - 2011.05.23

Pál:

 Az igazsághoz elég közel állsz.
S célom az volt, belátom,
hogy érdeklődésedet felkeltsem, barátom,
ha meg nem sértelek, hogy így beszélek Róla,
de Ő maga mondta ezt az engedelmes szóra,
mely szolgái tettét irányítják,
hogy felmagasztalják szívünknek szent Urát.
S belátom, szívem tűzben ég,
ha megpillantja szerető mesterét.

Spartus:

Nos, amit mondasz, szívből érdekel,
s szívesen áldozok neki is, ha kell,
mutasd hát képét s szobrát tüstént!

Pál:

Sem ezt, sem azt semmiként.
Spartus: Nem értem. Nincs nálad képmása, hogy tiszted kifejezd?
Miképpen áldozol neki, ha szobrát s oltárát fel nem állítod?
Pál: Szívem az oltár, s képe bennem él.
S beszédét hallgatva, mint a távcső fókusza,
arca bensőmben kitisztul s látom,
hódolatom felé ily módon irányul.
Spartus: Sosem hallottam még ilyet.
Az Isten, mely mindenek felett való,
s képmással nem ábrázolható –
hogy ismerhető meg tehát?
Pál: Szíved mélyén érzed hívó szavát.
S mindazt, melyet tőlem hallottál,
bár számodra új s elméd vitába száll,
meggyőződéssé válik szíved legmélyén.
Ő alkotód, ki megkülönböztetett
és ujjával formálta atléta termeted,
Neki köszönheted teljes egész életed.
De elméd, érzelmed s ez acélos akarat
alkalmatlan arra, hogy vezesse sorsodat.
E jogot Ő magának tartja fent,
ha, melyről nem tudtad, hogy benned létezik,
szellemedet önként feláldozod Neki.
Ha örökkévaló részed kezébe kerül,
sorsod jobbra fordul s halálod után
szemeddel láthatod meg a feltámadás Urát.
Spartus: Nos... szellemem, melyről imént beszéltél,
vágy az, melyet kínzó ostorral hajt a szabadság.
Ez töltötte ki egész életem,
lelkem minden íze szabadságot keres.
''Azt csinálni, amit akarok,
s mit kívánságom megmutat nekem.''
Hajtott hosszú éveken át
a törvény vas igáját ledobni vállamról,
s szű korlátok közül kitörni karddal.
Ezért harcoltam, s követtek sokan,
minden rabszolga, vágyva sorsomat,
mellém állt s vívott velem hős csatát.
De vége mindennek mi lett?
Négy fal közt élve utolsó éjjelem,
be kell látnom, harcom révbe ért,
s szemem nem látja meg már
a szabadság szigetét.
Pál: Ahogy hallgatlak, bennem felmerül,
bukásod oka semmi más,
mint hogy függetlenséget hajszoltál szabadság gyanánt.
Ha pedig függetlenség-vágyad szabadságba öltözteted:
bíborral takarod hízlalt sertésedet.
Spartus: Dehogy, hisz.. szabadság s függetlenség testvérek s barátok.
Pál: Mint Romolus és Rémus. Vagy, vagy. Rögtön belátod. Első kérdésként arra felelj, katonai akciód miért nem járt sikerrel?
Spartus: Az egység hiányzott katonáim közül,
most is tisztán látom bukásunk okát.
Ó, ha hallgattak volna intő szavamra,
most nem lennék itt, s ők se pusztultak volna el.
De türelmetlenségük csapdájuk lett,
a könnyebb utat választották s dél felé vonultak,
holott parancsom észak felé szólt.
Megosztott véleményre a vereség válaszolt.
Pál: Nos hát, kik téged hátra hagytak, s parancsod nem követték,
hibát követtek-é el?
Spartus: Hibát igen! Mert önző makacsságuk miatt
nemcsak ők, kik lázadtak ellenem,
de mi is odavesztünk.
Pál: Úgy látom tehát ellentmondásba keveredtél.
Hibaként róni fel katonáid felé,
melyet eléjük ideaként állítál:
súlyos tévedés, beláthatod.
Hisz amit tettek, nem volt más, csupán
mint amiért vérüket ontották eleik.
''Függetlenségi harcosok'', mely szépe hangzik ugyan,
elmélet csupán,
hisz épp ez, a függetlenség okozta vesztetek.
Lázadó katonáid nem hibáztathatod,
hisz ahol függetlenség a cél, ott nem lehet lázadás.
Spartus: Ó, hát összezavarsz, s szavaimon lovagolsz.
Függetlenség, szabadság:
mi hát a különbség, magam sem tudom.
Pál: Nézd hát lábamat. Független-e tőlem?
Spartus: Nem, dehogy!
Pál: S ha független lenne, lenne-e szabad.
Nélküle nem mennék semmire.
Rabszolgám ő s odavisz, ahova parancsolom.
De szabad is, mert tudja, hogy rá vagyok utalva.
Ő nélkülem és én nélküle nem boldogulok.
A függetlenség kevélység, és önfejű bizakodás,
aki függetlenségre vágyik,
saját énjének rabszolgája az.
Aki viszont szabad ember,
az még itt, a börtönben is szabad.
Spartus: Á, bolond vagy, öreg. Forgatod a szót, akár a kardot,
hogy lehetnék szabad itt, e rideg falak között?
Lassan pirkad és nem lábam, de fejem hagyja el testemet.
Pál: Akkor végre valóban független leszel.
Spartus: Könnyű neked. Mennyit kaptál?
két vagy három hónapot.
Fogalmad sincs, mi az a halál,
mikor léted kockán forog.
Mikor oly útra indulsz,
ahonnan nem jött vissza senki sem.
Pál: Éppenhogy tévedsz, fiam,
mert én tudok valakit,
aki visszatért és többé meg sem halt.
Spartus: Öreg, neked elment az eszed!
S nem tudod, mit beszélsz.
Még soha nem hallottam ilyet.
Bár talán.. Még kisgyermek voltam,
mikor nevelőm, Conzultius egy délután
feldúlva érkezett házunkba.
Feldúltságának okát nem árulta el,
de megtudtam, hogy egy emberrel találkozott,
aki hozzád hasonlókat állított.
Később, mikor megnyugodott, elmondta az esetet:
egy férfi jött városunkba távoli földről.
Athén igen nagy város, sokan megfordultak benne.
Nos, a férfi oly Istenről beszélt,
melyet mi nem ismertünk,
nevéről nem hallottunk soha
és fiáról, aki meghalt, de mégis él.
Persze kinevették bölcseink és elzavarták őt.
De Consultiusra mély hatást gyakorolt.
A naptól fogva nem beszéltünk erről,
de nemes tanítóm valahogy megváltozott.
Mintha valami titkot tudna, amiről soha nem beszélt
és ez mindig a szemében csillogott.
Tehát te ugyan arról beszélsz,
akire egykori tanítóm gondolt.

Folytatjuk...